Mérnök vagyok és a porosz módszer szerint tanítottak az iskolában. Megtanultam, hogy kell megfelelni, ha kérdeznek, hogy kell rettegni, ha számonkéréstől, hogy kell „jól” teljesíteni és hasonló jól hasznosítható képességekre tettem szert.

 

Mindezek mellett értékelem szüleimnek és a tanáraimnak, hogy az lettem, aki vagyok. Igen nagy szerepet töröttek be hogy mindezt elérjem. Tőlük kaptam a földhözragadt, materialista világszemléletet, amiben mindennek meg kell keressük az általunk belátható és bizonyítható okát.

 

Az az érdekes, hogy nagyon sokáig tartott mire rájöttem, hogy itt van probléma gyökere. Mert bár Ők azt tanították nekem, hogy a problémák okait keressük, valójában csak a felszínt kapargattuk, illetve a világ csak egy bizonyos részével voltunk hajlanók foglalkozni. Azokkal a dolgokkal melyek a fizika és a jelenlegi tudományok által meg nem magyarázhatóak, azokkal nem foglalkoztunk.

 

 

Ma már „spirituálisan szemlélve a világot” megengedem, hogy a történéseknek nincs mindig kézzel fogható oka. Odafigyelek és megpróbálom nyakon csípni azokat az működési modelljeimet amit kaptam, hozok magammal a hátizsákomban a régi földköz ragadat gondolatokat. Ha elkapom őket már egyel jobb vagyok mint tegnap és meg tudom nézni egy másik oldalról is az eseményeket.

Sok mindent kiraktam már a hátizsákomból, mert nincs rá szükségem. Félelmeket, gátakat, vélt vagy valós szabályokat melyek nem is vonatkoztak rám sosem.

 

Elfogadom a tudatom, a lélek erejét szemben a kizárólag materialista érvekkel. Nem vagyok jógi, aki képes csak levegővel táplálkozni, de nem utasítom el azonnal egy történés magyarázatát, mert annak nincs kézzel fogható, földhöz ragadat magyarázata. Nyitottabb lettem.

 

Én így szemlélem a világot. És szeretem ezt a szót is, mert a hangulata elutasítja a mai világ sebességét. Jó egy kicsit lassítani. Persze stresszhelyzetben én is visszatérek a jól megszokott tanult működésemhez. De olyankor nem szemlélem a világot!