Reggel volt. Az iskola egyik utolsó napja. A Kisfiú az iskolába utazott Apukájával . Büszke volt, hogy a papájával megy, mert nem sokszor fordult ez elő. Nagyon sokan voltak a buszon. Állniuk kellett és így nem is nagyon tudtak beszélgetni.
A nyitott ablakon berepült, egy darázs. A kisfiú megijed, de szerencsére ma jó nap van, mert az papájával megy az iskolába és így nem lehet semmi baj. A buta darázs mindeközben rájött, hogy nem jó felé repül és szeretett volna visszafordulni abba az irányba ahonnan jött, de nem tudott.
Repült, repült teljes erejéből, de folyton folyvást nekirepült valami számára láthatatlan izének. Az ablak volt az. Egyre dühösebben verdesett a szárnyával, már őrjöngött a darázs. Az emberek is megriadtak attól, hogy a kis darázs mennyire belefeszül a dologba. Az mondogatták „ csak meg ne csípjen valakit” .
A Kisfiú nem értette, hogy a darázs miért nem repül vissza az ablak nyitott részéhez miért repül neki folyton az üvegnek. A darázs nem látta az üveget.
Akkor a Kisfiú Apukája elővette az újságot a táskájából és segített a darázsnak, hogy kijusson a kelepcéből.
Korlátok pedig vannak, a kisfiú felnőtt korában sokszor visszaemlékezik arra a darázsra, aki nem vette észre az üveget. Olyankor szokott ez eszébe jutni, mikor nem áll meg csak feszül feszül, hogy a problémát megoldja, de csak nem sikerül. Akkor is eszébe jut a kis darázs, mikor egy számára láthatatlan korlátot teremt, amin nem tud, nem mert átrepülni egyedül.
A darázs nem tud, segítséget kérni, az emberek tudnak. Nincs mindig ott a kisfiú apukája, hogy segítsen, sokszor keresni kell és sokszor kérni kell azt a segítséget. És talán a legtanúságosabb hogy azt a korlátot, legtöbbször magunk teremtjük így aztán igazából nincs mit leküzdeni csak tovább kell lépni egyet.
