Olvasgatom a gyerekeknek a mesét egyik estéről a másikra. Csoda és Kósza Czigány Zoltán tollából. Egyébként zseniális a könyv, a gyerekek szeretik én meg halálra röhögöm magam közben a felnőtteknek beszúrt poénokon.
Na de a csoda most jön, a két ló pénzt akar keresni, mert jön a karácsony, ezért neki állnak és nyitnak egy boltot. Építenek a pavilont, (mondom hogy mese, beszélő ló aki pavilont épít) de nincs mit eladni. Először eladják a havat, mert hogy tél van. És jön egy ember és megveszi. Ez még nem az amiről írni szeretnék, csak olyan aprócska geg, arról hogyan lehetünk olyan hülyék mi emberek, hogy télen hóesésbe megvesszük a havat !!!!
Na de amikor végre lesz egy termékük rájönnek, hogy az nem elég. És akkor a Csoda azaz Csodaló kitalálja, hogy szegényeknek 10 Ft gazdagoknak 20Ft. Ugyan az a termék. A mesében jöttek az emberek és mindenki eldöntötte, én nem vagyok gazdag akkor azért, vagy nem vagyok szegény akkor azért vett egyik vagy másik portékából.
Zseniális, pozicionálásból mindenképpen érdemes megjegyezni mert tuti működik. Azóta is, ha eszembe jut, mindig mosolygok rajta.
És az igazság odaát van
Van egy folyománya a kereskedelmi gondolatkörön túl, és akkor ez lesz a mai feladat:
Ha Te kerülnél ebbe a helyzetbe, akkor mernél választani? Tudod, hogy te hova tartozol? Csak két választás van! Nehéz! Gazdag vagy vagy szegény?
A folyomány folyománya
Számtalan élethelyzetre lehet még adaptálni a mi kis kérdésünket. Minap egyik kedves barátommal beszélgettem, most lépett nagyot az életében, kezdett vállalkozásba és lett alkalmazottból főnök és tulajdonos.
Ez egy olyan szitu, ami nagy lépés az embernek és kicsi az emberiségnek. :) Szóval Ő is bajban van, hogy most akkor melyikkel azonosuljak? Beosztott? Főnök? vagy Tulaj?
Szép kérdések. Jó elmélkedést!